A 2023/24-II. félév utolsó előadásán Thuróczy Bertalan orvosbiológiai mérnök, író járt nálunk, akinek a története rávilágított a szorgalom és kitartás erejére.💪
Mesélt nekünk a vidéki gyökereiről, az egyetemi évekről, az őt érő tanulmányi és egészségügyi megpróbáltatásokról. Berci TDK-munka keretein belül fejlesztett bioszenzorokkal ellátott, perifériás keringési rendellenességek kezelésére alkalmas kesztyűt, amit azóta is fejleszt és aminek az első, még a Schönherz koliban készített prototípusát el is hozta nekünk. 🧤Az előadáson hallhattunk még a longevity-technológiáról, a legmodernebb mozgás- és alváselemző szenzorokról, eszközökről, a feltöltő, örömteli flow-állapotról és a futás pozitív hatásáról, mint fizikai és lelki állóképesség-fokozó.🧘♂️😌🏃
Köszönjük Berci a motiváló, gondolatindító előadásodat, valamint a szakosztálynak ajándékozott Futni, hinni, élni című könyvedet, amit már szívesen lapozgatunk!📚
Várjuk az életmódoptimalizálásról szóló Super sapiens megjelenését és a következő találkozást is!😊